unfoldingWord 43 - Az Egyház kezdete

unfoldingWord 43 - Az Egyház kezdete

概要: Acts 1:12-14; 2

文本编号: 1243

语言: Hungarian

听众: General

类型/流派: Bible Stories & Teac

目的: Evangelism; Teaching

圣经摘录: Paraphrase

状态: Approved

脚本是翻译和录制成其他语言的基本指南,它们需要根据实际需要而进行调整以适合不同的文化和语言。某些使用术语和概念可能需要有更多的解释,甚至要完全更换或省略。

文本正文

Miután Jézus visszatért a Mennybe a tanítványok Jeruzsálemben maradtak ahogyan Jézus parancsolta nekik. Az ottani hívők folyamatosan összegyűltek imádkozni.

Minden évben 50 nappal a Páska ünnepe után a zsidók egy másik fontos napot, a Pünkösdöt ünnepelték. Pünkösdkor ünnepelték a zsidók a búza aratásának az ünnepét. A világ minden részéről eljöttek a zsidók Jeruzsálembe a Pünkösdöt együtt ünnepelni. Ebben az évben Pünkösd ünnepe körülbelül egy héttel azután esett, hogy Jézus felment a mennybe.

Mikor a hívők együtt voltak hirtelen a ház, ahol voltak megtelt egy hatalmas szélrohamhoz hasonlító zúgással. Ezután valami lángnyelvekhez hasonló dolgok jelentek meg, melyek szétoszlottak és leszálltak a hívők fejére. Mindannyian beteltek Szent Szellemmel és elkezdtek más nyelveken szólni.

Mikor a Jeruzsálemben levő emberek meghallották a zajt összegyűlt egy tömeg, hogy lássák, hogy mi történik. Mikor hallották, hogy a hívők hirdetik Istennek a csodálatos dolgait meglepődtek, hiszen ezeket a dolgokat a saját anyanyelvükön hallották.

Néhányan az emberek közül megvádolták a tanítványokat, hogy biztosan részegek. Péter azonban felállt és azt mondta: "Figyeljetek rám! Ezek az emberek nem részegek! Most teljesedett be a prófécia, amiről Jóel próféta írt, mikor Isten azt mondta: 'Az utolsó időkben kitöltöm Szellememet.'"

"Izráel férfijai, Jézus olyan ember volt, aki sok jelet és csodát tett Isten ereje által előttetek, ahogyan láttátok és tudjátok. Ti azonban megfeszítettétek őt!"

"Bár Jézus meghalt, de Isten feltámasztotta őt a halálból. Ez is beteljesíti a próféciát, amely azt mondta: 'Nem hagyod, hogy Szented rothadást lásson'. Mi vagyunk a tanúk erre a tényre, hogy Isten újból életre hozta Jézust."

"Jézus most felemeltetett az Atya Isten jobbjára. És Jézus az, aki elküldte a Szent Szellemet ahogyan megígérte. Ez a Szent Szellem teszi mindazokat a dolgokat, amiket láttok és hallotok."

"Ti megfeszítettétek ezt az embert, Jézust. Most azonban biztos az, hogy Isten Úrrá és Messiássá tette Jézust!"

Azok az emberek, akik hallgatták Péter mélyen megrendültek a hallottaktól. Megkérdezték Pétertől és a tanítványoktól: "Testvéreink, mit kell tegyünk?"

Péter azt válaszolta: "Térjetek meg és mindannyian keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében, hogy Isten megbocsáthassa a ti bűneiteket. Akkor Isten nektek is adni fogja a Szent Szellem ajándékát."

Körülbelül 3.000 ember hitt Péter szavainak és Jézus tanítványaivá lettek. Megkeresztelték őket és belőlük lett a Jeruzsálemi egyház.

A tanítványok kitartóan hallgattak az apostolok tanításaira, együtt töltötték az időt, együtt étkeztek és együtt imádkoztak. Örültek, és együtt dicsérték Istent, és mindenüket megosztották egymással. Mindenki jót gondolt róluk. Minden nap egyre több ember lett hívővé.

相关信息

人生箴言 - GRN提供几千种语言的福音音频信息,包含圣经信息,救赎和基督徒生活。

免费下载 - 免费下载传福音及发展教会所用的录音、图片、文本和其他相关资料。内容包括福音与圣经故事,并已被翻译成上千种语言。

环球录音网音频图书馆 - Mp3,CD和磁带格式的福音材料和圣经教学材料,满足人们不同文化的需求。录音材料的形式多样,包括简单的圣经故事,福音信息,经文朗诵和歌曲。

Choosing the audio or video format to download - What audio and video file formats are available from GRN, and which one is best to use?

Copyright and Licensing - GRN shares it's audio, video and written scripts under Creative Commons